Vitafórum az új Nemzeti Alaptantervről

Az Oktatás 2030 Tanulástudományi Kutatócsoport elkészítette az új Nemzeti alaptantervet megalapozó javaslatát, melyet az Oktatás 2030 Tanulástudományi Kutatócsoport honlapjáról (https://www.oktatas2030.hu/) tölthetnek le.

Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Elnöksége úgy döntött, hogy internetes fórumon gyűjti össze a fizikatanárok, fizikusok gondolatait a tervezettel kapcsolatban.

Megkeresésünkre Juhász András (ELTE Fizikai Intézet Általános Fizika Tanszék) vállalta, hogy megfogalmaz egy-egy gondolatébresztőt, melyeket itt olvashat: Juhász András_NAT

Ezzel szeretnénk elindítani egy a megújított NAT-tal foglalkozó, reményeink szerint széles körűvé váló szakmai diszkussziót.

Kérjük, hogy véleményeiket legkésőbb 2018. szeptember 30-ig az elft.nat”at”gmail.com e-mail címre küldjék el.

A közoktatásban tanító fizikatanárok számára külön kérdőív készül, amelyet hamarosan küldünk. A vélemények beérkezését és feldolgozását követően 2018. október 19-én (péntek) délután 14:00 órára az ELTE-n egy vitafórumot hirdetünk meg, amelyre meghívjuk a NAT készítőit, hogy mondjanak pár szót a koncepcióról. A fizika és a kémiatanárok aktív részvételére is számítunk.

Anyagtudományi Nap-2018

Az ELFT Anyagtudományi és Diffrakciós szakcsoportjai, a Debreceni Egyetem TTK Szilárdtest Fizika Tanszékkel közösen megszervezi az Anyagtudományi Nap-2018 konferenciát.

A konferencia témaköre: 2D és 3D struktúrák vizsgálata és alkalmazása az anyagtudományban

Helyszín: Debrecen TTK, időpont: 2018. szeptember 6.

Az előadás regisztráció határideje: 2018. augusztus 26.

Hívunk és várunk minden érdeklődőt!

Tagság

Ajtai Tibor, MTA SZTE

Araczki Csaba, MTA EK EKBI

Arató Péter, MTA MFA – nyugdíjas

Argay Gyula, ELTE TTK – nyugdíjas

Borbély András, ELTE TTK – külföld

Czigány Zsolt, MTA EK MFA

Cziráki Ágnes, ELTE TTK – nyugdíjas

Fábián Margit, MTA EK EKBI

Faigel Gyula, MTA Wigner FK SZFI

Geleji Sándorné

Geretovszkyné Varjú Katalin SZTE Optikai és Kvantumelektronikai TSz.

Griger Ágnes, AEMI Mérnökiroda

Gubicza Jenő, ELTE TTK

Hange Ferenc, GE Hungary Zrt.

Hartmann Ervin, MTA Wigner FK SZFI

Heczel Anita, ELTE TTK

Jász Ervin Zsolt, SZTE

Jenei Péter, ELTE TTK

Kádár György, MTA EK MFA

Kertész János, BME Fizikai Intézet

Kolonits Tamás, MTA EK MFA

Kristófné Makó Éva, Pannon Egyetem

Lábár János, MTA EK MFA

Malicskó László, MTA Wigner FK SZFI

Menyhárd Miklós, MTA EK MFA

Misják Fanni, MTA EK MFA

Oláh Nikolett, MTA EK MFA

Pusztai László, MTA Wigner FK SZFI

Radnóczi György, MTA EK MFA

Sváb Erzsébet, MTA Wigner FK SZFI – nyugdíjas

Tasnádi Eleonóra

Tóth József, ATOMKI

Varga-Umbrich Károly

Zsoldos Lehel, ELTE TTK – nyugdíjas

Szakcsoportunkba történő jelentkezését két féle módon teheti meg:

  1. ha már ELFT tag, akkor a szakcsoport email-címére várunk egy email-t, hogy tag kíván lenni a Diffrakciós Szakcsoportnak is
  2. ha nem ELFT tag, akkor a Társulat oldalán levő jelentkezési lap kitöltésénél lehet bejelölni a választott szakcsoportot (szakcsoportokat)

Szeretettel várjuk Szakcsoportunkba!

Őszi Iskola 2014

Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Anyagtudományi és Diffrakciós Szakcsoportjának Őszi Iskolája

Az iskola témája: “Az energetika anyagtudományi kérdései”

2014. október 8-10, Mátrafüred

Mátrafüredi Akadémiai Üdülő (3232 Mátrafüred, Akadémia u. 1-3.)

Oszi Iskola program_2014

Őszi Iskola 2012

Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Anyagtudományi és Diffrakciós Szakcsoportjának Őszi Iskolája
2012. október 3-4, Mátrafüred
Mátrafüredi Akadémiai Üdülő
3232 Mátrafüred, Akadémia u. 1-3.

oszi-iskola-program_2012

Az iskola előadásai:

balogh-gabor_cad-fem-bhn

csarnovics-istvan_amorf-fenyerzekeny-retegstrukturak-fotonikai-alkalmazasokra

csik-attila_hidrogenezett-amorf-si-es-ge-retegek

lovics-riku_ipari-vekonyretegek

parditka-bence_phase-growth-in-amorphous-si-cu-system

peter-laszlo_magneses-nanostrukturak

revesz-adam_hidrogentarolas

varga-lajos_magneses-alakemlekezo-otvozetek

Őszi Iskola 2011

Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Anyagtudományi és Diffrakciós Szakcsoportjának Őszi Iskolája
2011. október 5-7, Visegrád
Hotel Honti; H-2025 Visegrád, Fő u. 66.
oszi-iskola-program_2011

Az iskola előadásai:

bakonyi-imre_gmr-magneses-nanoszerkezetekben

beke-dezso_nanoszegregacio

csarnovics-istvan_fotoindukalt-valtozasok-vizsgalata

hegedus-zoltan_az-alacsony-retegzodesi-hibaenergia-hatasa

jenei-peter_rez-szen-nanocso-kompozitok-viselkedese

kaptay-gyorgy_a-nano-tudomany-nehany

klupp-gyongyi_jahn-teller-effektus-cs3c60-ban

marko-marton_keramia-szen-nanokompozitok-sans-vizsgalata

odor-geza_feluleti-mintazatkepzodes

ratter-kitti_nanoszerkezetek-sem-fib-vizsgalata

szunyogh-laszlo_magneses-nanoszerkezetek-elmeleti-vizsgalata

varga-lajos_nanoszerkezetu-anyagok-eloallitasa-vizsgalata-alkalmazasa

zolnai-zsolt_periodikus-strukturak

 

XI. OATK

Az Országos Anyagtudományi Konferenciasorozat tizenegyedik rendezvényét 2017. október 15-17. között tartják Balatonkenesén a Telekom Hotelben.

A konferencia honlapján további információ érhető el!

Fizikus Vándorgyűlés, Szeged, 2016. augusztus 24-27.

A szakcsoportunk a Megújult eljárások, új vizsgálati módszerek a modern anyagtudományban  című szekciót szervezte, amelyben a következő előadások hangzottak el:

Pekker Sándor (MTA Wigner): Új szerves-fémkoordinációs vázszerkezetek

Groma István (ELTE): Nagyfelbontású EBSD

Cserháti Csaba (DE): Szilárdtest-reakció nanoskálán

Ispánovity Péter (ELTE): Mikronos méretű fémek mechanikai tulajdonságai: a deformációs lavináktól a diszlokáció mintázatokig

Cora Ildikó (MTA EK MFA): „Új” elektronkrisztallográfiai módszerek a szerkezet-meghatározásban

Beke Dávid (BME-MTA Wigner FK): SiC nanokristályok optikai tulajdonságainak feltérképezése

Fried Miklós (MTA EK MFA): Nagysebességű spektroszkópiai ellipszometriai módszer nagy területű vékonyrétegek online monitorozásához

Fizikus Vándorgyűlés 2013, Debrecen, 2010. augusztus 21-24.

Honlap: http://w3.atomki.hu/Magyar_Fizikus_Vandorgyules_2013/index.html

Dr. Zsoldos Lehel köszöntése a „2nd Training Course of X-ray Line Profile Analysis: from basics to practice” című nemzetközi doktori kurzuson

  1. május 23-25.

zsoldos-lehel-koszontese-80-szuletesnapja-alkalmabol

Fizikus Vándorgyűlés 2010, Pécs, 2010. augusztus 24-27.

Honlap: http://fizikus2010.ttk.pte.hu/

Continue reading

XRD

Röntgen szinkrotron sugárforrások:
Stanford Synchrotron Radiation Lightsource, Stanford, USA https://www-ssrl.slac.stanford.edu/
Australian Synchrotron, Clayton(Melbourne), Australia http://www.synchrotron.org.au/index.php/aussyncbeamlines/beamline-update
European Synchrotron Radiation Facilities, Grenoble, France http://www.esrf.eu/
Spring-8, Japan http://www.spring8.or.jp/en/
Brookhaven National Laboratory, Brookhaven, USA https://www.bnl.gov/ps/
Hasylab at Desy, Hamburg, Germany http://hasylab.desy.de/
ALBA – Synchrotron Light Facility http://www.cells.es/
Angstromquelle Karlsruhe (ANKA), Germany http://www.anka.kit.edu/
ELETTRA Synchrotron Light Laboratory, Italy http://www.elettra.trieste.it/
Helmholtz-Zentrum Berlin (HZB), Wilhelm-Conrad-Röntgen-Campus, BESSY II, Germany http://www.helmholtz-berlin.de/
MAX-lab, Sweden https://www.maxiv.lu.se/
Swiss Light Source (SLS), Paul Scherrer Institute (PSI), Switzerland http://sls.web.psi.ch
CAMD – Center for Advanced Microstructures & Devices, USA http://www.camd.lsu.edu/
Advanced Photon Source (APS), Argonne National Laboratory, USA https://www1.aps.anl.gov/
Advanced Light Source (ALS), Lawrence Berkeley National Laboratory, USA https://als.lbl.gov/